Hogyan jelent meg, formálódott és változott az ókori Róma képe a magyar nyelvű tudományos és ismeretterjesztő irodalomban? Erre a kérdésre keres választ T. Szabó Csaba áttekintése, amely a kolozsvári Művelődés folyóirat enciklopédiájában jelent meg. A szerző végigvezeti az olvasót azon az úton, ahogyan a magyar historiográfia, vagyis a történetírás birtokba vette a római témát: a középkori szerzetesi műveltség és a reneszánsz humanizmus után a 18. században indult meg az érdemi feldolgozás. Az első magyar nyelvű Róma-történetet az Utrechtben tanult Wáli István (1729–1779) adta ki 1778-ban Pozsonyban (A római imperátorok tükre); őt a tanulmány a magyar Róma-kutatás atyjaként említi. Ide tartozik még Dugonics András Római történetek című munkája (1800) is, amely már a korabeli közélettel kötötte össze a múltat.
Külön figyelmet érdemel az erdélyi szál. A mai Erdély területe az ókorban a római Dacia provincia része volt, így a helyi tudósokat különösen foglalkoztatta a római örökség: Bartalis Antal 1787-es és Huszti András 1791-es Dacia-történeteit a szöveg külön kiemeli. A 19. században felgyorsult a fordítások és önálló munkák sora: Hegyessy Kálmán Edward Gibbon nagy művét, Toldy István pedig a német Theodor Mommsen alapvető Róma-történetét ültette át magyarra. Pór Antal 1873-as összefoglalója szintén ennek a korszaknak a terméke. A szerző szerint a magyar ókortudomány sokáig Mommsen szemléletére épült.
A 20. század a szakszerű, egyetemi keretek között művelt ókortudomány ideje. A tanulmány említi Kerényi Károly és Alföldi András iskoláját, majd az 1945 utáni évtizedeket, amikor a marxista ideológia az osztályharc szempontját helyezte előtérbe (jellemző példa a szovjet Maskin tankönyvének Borzsák István és Harmatta János általi fordítása). Az erdélyi magyar oktatás alapműve Bodor András 1959-es egyetemi tankönyve lett. A korszak további meghatározó szerzői Maróti Egon, Hahn István, később Alföldy Géza, akinek társadalomtörténeti munkája máig hivatkozási alap.
A rendszerváltás után a tankönyv-központú megközelítés erősödött meg: a budapesti ELTE ókortudományi műhelye, közte Németh György, valamint Havas László és Hegyi W. György nevéhez fűződnek a ma használt egyetemi összefoglalók. A szerző végül kortárs, magyarul is olvasható munkákat ajánl: Mary Beard S.P.Q.R. című sikerkönyvét, Greg Woolf birodalomtörténetét és Alföldy Géza átdolgozott kézikönyvét. Az áttekintés így egyszerre tudománytörténet és olvasói kalauz: megmutatja, hogy a magyar és erdélyi tudomány több mint két évszázad alatt épített folyamatosan bővülő, mára nemzetközi mércével mérhető ismeretanyagot az ókori Rómáról.
(Forrás: Művelődés)
