A reformáció korának teológusai megosztottak voltak a hangszeres egyházi zene kérdésében. Luther Márton 1526-ban pártolta az orgonát, és a zenét Isten igéje után a föld legnagyobb kincsének nevezte, Kálvin János viszont a Szentírástól elterelő tényezőnek tartotta a hangszereket. A legradikálisabb álláspontot Zwingli Ulrich képviselte, aki 1529-ben eltávolíttatta az orgonát a zürichi Grossmünsterből; abba a templomba csak 1876-ban került ismét orgona. Ez a szigorú irányzat hatott az erdélyi reformátusokra is.
Az 1567-es Debreceni Hitvallás zwingliánus szellemben, élesen fogalmazott a hangszerek ellen, megkérdőjelezve azok templomi használatát. Erdélyben mindezzel együtt sosem tiltották be teljesen az orgonát, bár a hangszerrel szembeni fenntartás sokáig érezhető volt. Már 1565-ben eltávolították az orgonát a kolozsvári (ma Cluj, Románia) Szent Mihály-templomból. A 17. században Geleji Katona István püspök 1636-ban, az Öreg Graduál előszavában bírálta az orgonákat, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem viszont 1626-ban orgonaépítőket próbált toborozni.
A fordulat a 18. században következett be: sorra jelentek meg az orgonák a székelyföldi és más erdélyi gyülekezetekben, így Köpecen (1756), Kézdivásárhelyen (1757) és Erdőfülén (1760). A hangszerek gyors terjedése akkora volt, hogy az 1761-es bögözi zsinat már panaszt emelt miatta, ám ekkorra szinte minden tehetősebb gyülekezet orgonát vásárolt. A 19. században kiemelkedő orgonaépítő mesterek dolgoztak a régióban: a kézdivásárhelyi Kolonics István több mint 200 orgonát épített, mellette említhető a marosvásárhelyi Takácsy Ignác, a pécsi Angster József (86 erdélyi orgona), a temesvári Wegenstein Rudolf (58) és az újpesti Országh Sándor (30).
A 20. század nehéz időszakot hozott: 1917-ben a hadsereg hadianyagnak foglalta le az orgonasípokat, a két világháború pedig súlyos károkat okozott az erdélyi orgonaállományban. A pneumatikus szerkezetű hangszerek ráadásul a mechanikusaknál sérülékenyebbnek bizonyultak, és folyamatos karbantartást igényeltek. A megőrzésben és helyreállításban később olyan mesterek jeleskedtek, mint a marosvásárhelyi Mesnyi János, aki az 1960-as évektől, illetve a nagyváradi Molnár József, aki az 1980-as évektől végzett restaurálási munkát.
(Forrás: Művelődés)
