Az Érmellék egykor mocsarakkal, lápokkal és tavakkal tarkított tájegység Erdély északnyugati részén, a mai romániai-magyar határ közelében. A vidék vízi világa évszázadokon át megélhetést adott az itt élőknek, mígnem a Ceauşescu-rendszer 1968 és 1970 között lecsapolta a mocsarakat, és ezzel végleg felszámolta ezt az életformát. Wilhelm Sándor néprajzkutató épp ekkor, 1968-ban érkezett tanárként Székelyhídra, és hozzálátott, hogy összegyűjtse a halászat és vadfogás hagyományos eszközeit, mielőtt azok feledésbe merülnek.
A halászat alapeszköze az evezőlapát helyett rúddal hajtott fa hajó és a kenderből font, mintegy húsz méter hosszú húzóháló volt. A sekély vízben nádkerítésekből (lésza) és karókból állítottak fel terelő rekesztékeket, az úgynevezett vészeket, ahonnan hosszú nyelű merettyűvel emelték ki a halat. A csapdák között szerepeltek a kenderből kötött, ötkarikás varsák, valamint a fűzfavesszőből font mordá, amelyet a hagyomány szerint első világháborús orosz hadifoglyok honosítottak meg. A tiltott, de gyakran űzött módszerek közé tartozott a többágú, szakállas hegyű szigony, amellyel éjszaka, fáklyafénynél fogtak csukát, pontyot és harcsát.
Külön mesterség volt a csíkászat, vagyis a kígyószerű, angolnaszerű vízi élőlények fogása. A halászok kukoricacsutkából és nádtörmelékből építettek terelőket, a sűrűn font csíkkasokba pedig nádból készült dugóval terelték az állatokat. A fogás olyan bőséges lehetett, hogy a margittai és szalacsi utcai árusoknál a sóval megszórt csíkok tömeges szökése valóságos riadalmat keltett. A bihari nemesség körében a savanyú káposztában eltett, helyi borral fogyasztott csík ínyencségnek számított.
A vadfogás eszközei nem kevésbé leleményesek voltak. A vízimadarakat horoggá hajlított gombostűvel, kishallal csalizva ejtették el, a fácánt és foglyot napraforgószárból vagy kőriságakból készült csapdákkal fogták. Télen a gémeskút szerkezetét utánzó gémeshurok ejtette csapdába a nyulat, a kártevők ellen pedig fából eszkábált, vízbe fulladásra tervezett egérfogókat és pörgő szerkezetű hörcsögtőröket vetettek be, amelyekből a hivatásos fogók egyszerre kétszázat is kihelyeztek. Wilhelm Sándor összegyűjtött eszközeiből végül állandó kiállítás nyílt a felújított székelyhídi művelődési házban.
(Forrás: Művelődés)
