Máriás József a Mezőfény története című kötet 2015-ös újrakiadása kapcsán idézi fel egy szatmári sváb település múltját. A könyv eredetileg 1926-ban jelent meg a helyi tanító, Szolomájer József (1883–1929) tollából, és a nagykárolyi Róth és Komáromy könyvnyomdájában nyomtatták. Mezőfény (románul Foieni) a mai Szatmár megyében, a Nagykároly közeli térségben fekvő falu, amelyet a 18. század elején telepítettek be. A betelepítést gróf Károlyi Sándor szervezte: 1720 körül tizenhét, az ulmi vidékről érkező sváb család vetette meg a közösség alapjait, a korai összeírások 1723-ban 79, 1730-ban 75 lakost jegyeztek fel.
A monográfia a falu intézményi és vallási fejlődését is végigköveti. Az önálló plébánia 1724-ben jött létre, a római katolikus templom pedig 1785-ben épült fel. A szerző szerint a betelepülők meghatározó erkölcsi tulajdonságokkal érkeztek: az Istenbe vetett mély hit, az egymás iránti szeretet és a munkás szorgalom jellemezte őket. A sváb nyelvjárás mintegy százhúsz éven át uralta a templomi és iskolai életet, mielőtt a nyelvi átalakulás megindult volna. A közösség értékrendjét jelzi az is, hogy a könyv megírásáig több mint száz mezőfényi szerzett felsőfokú végzettséget, papként, tanítóként, orvosként vagy ügyvédként.
A kötet egyúttal az első világháború utáni törést is megörökíti: a faluból 309 férfi szolgált katonaként, 50-en elestek, 90-en hadifogságba kerültek. Szolomájer József aggodalommal írt a háború utáni erkölcsi hanyatlásról, az ősi értékek megkopásáról, az idősek tiszteletének gyengüléséről és az új szórakozási formákról. Műve így nemcsak történeti forrás, hanem közösségi értékrendet féltő erkölcsi tanúságtétel is.
A 2015-ös újrakiadást Fényi Izabella magyartanár gondozta és utószóval látta el. Máriás József ismertetése további, a falu múltját feldolgozó munkákra is utal: Merli Rudolf (1929–2013) monográfiájára, valamint Heinrich Ferenc és Brém János kutatásaira, amelyek tovább árnyalják a mezőfényi sváb közösség örökségét.
(Forrás: Művelődés)
