A kolozsvári Művelődés folyóiratban megjelent írás egy hányatott sorsú erdélyi képanyag, a Kolozsvári Casino portrégyűjteményének történetét tárja fel. A Casino – a magyar társasági élet egyik korai polgári intézménye – 1833-ban alakult Kolozsváron, néhány évvel a Pesti Casino (1827) megalapítása után, székhelye a Deák Ferenc utca 16. szám alatt volt. Falait olyan reformkori közéleti személyiségek arcképei díszítették, mint gróf Széchenyi István (1791–1860), báró Wesselényi Miklós (1795–1850), gróf Mikó Imre (1805–1870), illetve Bölöni Farkas Sándor (1795–1842), a kolozsvári kaszinómozgalom kezdeményezője. A festmények egy részét Barabás Miklós (1810–1898), a kor legjelentősebb erdélyi portréfestője készítette.
A képek nagy része az egykori erdélyi kastélyokból és udvarházakból származott. A második világháború és az azt követő évek fordulatai döntő hatással voltak rájuk. 1945-ben az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) megbízásából kastélyfelmérés indult, amelyben Teleki Mihály is közreműködött, 1947-ben pedig Wass Ernő, az EME titkára tíz festményt vett át. A kommunista hatalomátvétel azonban gyökeresen megváltoztatta a helyzetet: a Casino működését felfüggesztették, az EME-t pedig államosították. Az egyesület 1950. február 12-i intézőbizottsági ülésén – amelyen olyan közéleti személyiségek vettek részt, mint Gaál Gábor és Szabédi László – rögzítették, hogy a szervezet elvesztette a tulajdonát képező javak kezelésének jogát.
A portrék ezután hosszú időre eltűntek a nyilvánosság elől. 1971-ben az EME képtári anyagát a Bánffy-palotában működő Kolozsvári Művészeti Múzeumba helyezték, ám a festmények a dokumentációs gyűjteménybe kerültek, mert eredetük – az egykori arisztokrata családokhoz fűződő kötődésük – miatt a korszakban nem voltak kiállíthatók. 1974-ben Kovács András művészettörténész készített róluk dokumentációt; az EME képtári gyűjteménye ekkor 424 darabból állt. A korszak erdélyi művészettörténeti kutatásában olyan tudósok neve merül fel, mint Murádin Jenő művészettörténész és Jakó Zsigmond történész.
A szerző, Pásztor Csenge Bíborka a több évtizedes elzártság után újra hozzáférhetővé vált anyag jelentőségét hangsúlyozza. Az írás zárásában jelzi a sérült festmények restaurálásának fontosságát, és beszámol arról a tervről, hogy a gyűjteményt 2016-ban a Kolozsvári Casino portréi című kiállításon mutatnák be a közönségnek. A reformkori arcképsorozat így nemcsak művészeti, hanem erdélyi magyar művelődéstörténeti emlékként is megőrződik.
(Forrás: Művelődés)
