Mit jelent valójában a közművelődés? Ezzel a látszólag egyszerű kérdéssel indít T. Kiss Tamás írása, amely a fogalom „életrajzát”, vagyis fogalmi és nyelvi történetét követi nyomon a 18. századtól napjainkig. A szöveg a kolozsvári Művelődés című folyóiratban jelent meg, és arra a kérdésre keresi a választ, amelyet a lap egykori szerkesztője, V. András János tett fel mintegy fél évszázaddal ezelőtt, s amelyet a jelenlegi szerkesztő, Dáné Tibor Kálmán 2017-ben újra felvetett.
A szerző szerint a „köz” előtag finnugor eredetű, és a közöset, a közösségit, a közjót fejezi ki. A fogalom maga az iskolázás és a közoktatás kiterjedésével párhuzamosan formálódott ki: kiindulópontnak a Mária Terézia nevéhez fűződő Ratio Educationis (1771, majd egy újabb kiadása 1806) tekinthető, amely a nemzeti jólét szempontjából értelmezte a közoktatás fontosságát. A 19. században Eötvös József kultuszminiszter tágan értelmezte a népnevelést, beleértve a felnőttek oktatását is, míg Trefort Ágoston volt az első miniszter, aki az 1870-es években ténylegesen a „közművelődés” kifejezést használta egy beszédében.
Az írás külön kitér a 19. század végén alakult regionális közművelődési egyesületekre. Ezek célja a magyar nyelv és kultúra ápolása volt egy-egy országrészben. Az elsőként az 1882-ben, Nyitrán létrejött Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület alakult meg, ezt követte 1885-ben, kolozsvári székhellyel az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület (közismert nevén az EMKE), amely 31 tagszervezetet fogott össze és máig az erdélyi magyar kulturális élet egyik meghatározó intézménye. Hasonló társaságok jöttek létre a Dunántúlon (1890), Dél-Magyarországon (1903, Szeged) és az Alföldön (1911) is.
A 20. század második felében a fogalom gyökeresen átalakult. A kommunista Magyarországon a közművelődést „szocialista közművelődéssé” formálták át, amelyet az 1976. évi V. törvény rögzített, és amelyet a parlament Pozsgay Imre miniszter előterjesztésében fogadott el, immár ideológiai, állami irányítású nevelési célokkal. A rendszerváltás után a hangsúly fokozatosan áttevődött a „kulturális” és a „közösségfejlesztés” fogalmaira. A szerző végső következtetése szerint a közművelődés lényege az egyén és közössége viszonyában ragadható meg: a kultúra létrehozása mindig nemzedékeken átívelő, közös emberi munka eredménye.
(Forrás: Művelődés)
