Az erdélyi Torda – az Aranyos mente egyik régi mezővárosa, Kolozsvártól délkeletre – évszázadokon át híres kézművesváros volt. Orbán Balázs Torda és környéke című munkája alapján a városban tímárok, szűcsök, asztalosok, csizmadiák, kovácsok, mészárosok, szabók és fazekasok dolgoztak. A fazekasok edényei Erdélyben és Magyarországon egyaránt keresettek voltak. A mesterség céhes keretek között szerveződött: 1815-ben az atyamesterek között szerepelt Fekete István, 1858-ban pedig a Fazekas Céh már saját zászlóval vett részt az ünnepségeken.
A céhek világa a 19. század második felében átalakult. Miután az állam 1872-ben feloszlatta a céheket, a tordai mesterek 1875-ben Fazekas Társulat néven szervezték újra magukat, mintegy 25 mesterrel. A társulat már nem rendelkezett a céh egykori jogi hatáskörével, de továbbra is jelentős szerepet játszott: szervezte az inasok képzését, koordinálta az alapanyagok beszerzését és támogatta a fazekasokat. A tordai kerámia díszítése a 19. század folyamán több stíluskorszakon ment át. Az első szakaszt a felvidéki eredetű habán kerámia hatása jellemezte, fehér alapon vékony barna körvonalakkal, zöld, barna, sárga és kék színekkel; ezt követte a jellegzetes tordai kékre épülő díszítés, majd a barna alapon fehér mintázat korszaka.
A hagyomány csúcspontját az 1930-as években a Tompa testvérek kerámiaüzeme jelentette. A Tordára települt műhely néhány év alatt a hazai kerámiaipar élvonalába került: korszerű, gépesített eljárásokkal fajanszgyártásra állt át, ám közben helybeli tordai fazekasokat is foglalkoztatott, így megőrizte a helyi örökséget. Az üzem mintegy száz munkást alkalmazott, több városban nyitott üzletet, termékeivel nemzetközi elismerést szerzett, és a román királyi udvar hivatalos szállítójává vált. Konyhai és dísztárgyakat egyaránt készített, immár a polgári igényekhez igazodva.
A tordai fazekasság kutatásában olyan tudósok jártak az élen, mint Malonyay Dezső, Jankó János és dr. Kós Károly, akik a teljes erdélyi népművészet feltárásán dolgoztak. A világháborút követő társadalmi és gazdasági változások azonban végül a tordai fazekashagyomány megszűnéséhez vezettek, és a Tompa-üzem működése is véget ért. Az egykor virágzó mesterség így mára inkább a múzeumok és a néprajzi gyűjtemények emléke.
(Forrás: Művelődés)
