A radiokarbonos kormeghatározás a régészet egyik legfontosabb abszolút kormeghatározó eljárása, amely a szén radioaktív izotópjának, a ¹⁴C-nek a bomlásán alapul. A módszert Willard Frank Libby amerikai vegyész (1908–1980) dolgozta ki: tanítványaival 1947. március 4-én végezte el az első életkor-mérést, munkájáért pedig 1960-ban kémiai Nobel-díjat kapott. Az eljárás lényege, hogy az élő szervezet folyamatosan szénatomokat épít be, ám a pusztulás pillanatában ez a felvétel leáll, és a felhalmozott ¹⁴C bomlani kezd. Az izotóp mennyisége nagyjából 5500 év alatt csökken a felére (a ma használt felezési idő 5730 év), így a maradék izotóp arányából a minta kora kiszámítható.
A mérés három eszköztípussal végezhető. Régebbi megoldás a folyadékszcintillációs és a gáztöltésű proporcionális számláló, a legkorszerűbb pedig a tömegspektrométeres AMS-módszer (gyorsítós tömegspektrometria), amely lényegesen kevesebb mintából, gyorsabban és pontosabban adja meg az eredményt. Fontos tudni, hogy nem minden lelet datálható ezzel a technikával: jól mérhető a faszén, a fa, a magvak, a levelek, a vászon, a tőzeg, a csont, a szarv, a haj és a kagyló, viszont a vakolat, a habarcs és a kerámiák szerves anyaga nem alkalmas a vizsgálatra.
A módszer régészeti erejét két lelőhely példája szemlélteti. Újvár (románul Uivar, a romániai Bánságban, a Temes völgyében fekvő újkőkori, neolitikus település) feltárása során 1998 és 2009 között 182 radiokarbonos mérést végeztek a házmaradványokon. Ebből kiderült, hogy az ottani épületek átlagosan mindössze 36 évig álltak fenn – ilyen finom időbeli felbontást más eljárás aligha tett volna lehetővé. Az albániai Hekal lelőhelyen a kutatás a csontokra összpontosított: a legmegbízhatóbb eredményt a csontból kinyert szerves fehérje, a kollagén vizsgálata adja, a laboratóriumokban pedig az ultraszűrés a legelterjedtebb tisztítási eljárás.
A nyers mérési adatok önmagukban még nem adnak pontos naptári évszámot, mert a légkör ¹⁴C-tartalma az idők során ingadozott. Ezért a kutatók kalibrálják az eredményeket, amihez széles körben az OxCal nevű számítógépes programot használják. Ez teszi lehetővé az izotópadatok elemzését és naptári korrá alakítását, így a radiokarbonos kormeghatározás megbízható időrendi keretet ad a régészeti lelőhelyek értelmezéséhez.
(Forrás: Művelődés)
