A reformkor egyik legjelentősebb politikusát és íróját, báró Wesselényi Miklóst (1796–1850) a magyar közönség elsősorban „árvízi hajósként” ismeri: az 1838-as pesti nagy árvíz idején csónakjával számtalan rekedt embert mentett ki a vízből, ami legendás hírnevet szerzett neki. Merényi-Metzger Gábor tanulmánya azonban a magánember egy kevésbé hősies oldalát világítja meg. Wesselényi korának egyik leghírhedtebb nőcsábásza is volt, aki több mint húsz éven át vezetett naplójában aprólékosan rögzítette szerelmi kalandjait. A szerző levéltári forrásokból – egyházi anyakönyvekből, végrendeletekből és a napló bejegyzéseiből – kiindulva igyekezett azonosítani a kapcsolatokból született törvénytelen gyermekeket.
A kutatás összesen hét gyermeket dokumentál, akik közül többen az erdélyi Zsibó (ma Jibou, Romániában, a Partium és Erdély határvidékén) református anyakönyveiben szerepelnek – itt feküdtek a báró birtokai. Wesselényi 1836. január 1-jétől hivatalosan a „Wersényi” (Versényi) családnevet adományozta törvénytelen utódainak, így azok közös néven viselhették apjuk örökségét. A gyermekek különböző anyáktól származtak, ami jól tükrözi a báró szerteágazó kapcsolatrendszerét.
A névsor a következő: Versényi Rozália (1824, anyja Molnár Borbála), aki 1847-ben Richard Rainagelhez ment feleségül; Versényi Károly (1826, szintén Molnár Borbálától), aki vármegyei törvényszéki tisztviselő lett és 1884-ben hunyt el; Versényi Katalin (1827, anyja Szántó Zsuzsanna); Versényi István (1829, anyja Salamon Terézia); valamint Versényi László (1831, anyja Réti Borbála), aki részt vett az 1848–49-es szabadságharcban, és szintén 1884-ben halt meg. Ketten egészen fiatalon, az 1837-es himlőjárvány áldozataként hunytak el: a hároméves Springer Ádám (1834, anyja Springer Josefa) és a kétéves Daróczi Ilona (1834, anyja Daróczi Erzsébet).
A tanulmány érdeme, hogy a magánnapló intim feljegyzéseit a hivatalos egyházi és levéltári adatokkal vetette össze, így a pletykák és anekdoták szintjéről a tényszerű genealógia talajára helyezte a kérdést. Wesselényi alakja ezáltal árnyaltabbá válik: a közéleti hős és a romantikus „árvízi hajós” mellett feltárul egy összetettebb, ellentmondásos magánember, akinek családi öröksége a hivatalos genealógiákban jórészt rejtve maradt. A kutatás egyúttal arra is rávilágít, milyen gazdag forrásanyagot kínálnak a 19. századi erdélyi anyakönyvek és végrendeletek a korszak társadalomtörténetének megismeréséhez.
(Forrás: Művelődés)
