Az erdélyi képzőművészet egyik kevésbé ismert, mégis következetes életműve Bodosi Dánielé, aki Erdővidék — a mai Kovászna és Hargita megye határvidékén fekvő, történelmi székely tájegység — szülötteként egy egész életen át tartó vállalkozásba fogott: szülőföldje jeles személyiségeinek arcképcsarnokát festette meg.
Bodosi a 20. századi székely festőiskola hagyományába illeszkedik. Ez a fogalom azoknak a Csíkból, Gyergyóból, Udvarhely- és Marosszékből indult festőknek a köre, akik a két világháború között és után a helyi tájat, embereket és néphagyományt állították művészetük középpontjába — legismertebb alakjuk Nagy Imre és Nagy István. Bodosi épp Nagy Imrét tekintette példaképének, mesterei pedig Nagy Imre és a magyarországi Rudnay Gyula voltak.
Életművének gerincét egy közel négy évtizedes kutatómunka adja, amelynek eredménye egy „erdővidéki panteon”: olyan portrésorozat, amely a tájegységből származó vagy oda kötődő tudósok, írók, egyházi és közéleti személyiségek arcvonásait örökíti meg. A megfestett alakok között van Apáczai Csere János filozófus és pedagógus, Benedek Elek, a „nagy mesemondó”, a nyelvújító Baróti Szabó Dávid, a népköltészet gyűjtője Kriza János, valamint Bölöni Farkas Sándor, az első jelentős magyar Amerika-útleírás szerzője. A sorozat így nem pusztán képgaléria, hanem egy szűkebb szülőföld kollektív emlékezetének vizuális számbavétele.
Az életművet bemutató esemény a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban zajlott 2016 őszén — ez az intézmény az erdélyi magyar képzőművészet egyik kolozsvári bemutatóhelye. Az értékelést Banner Zoltán művészettörténész végezte, aki Bodosi munkáját egyfajta „küldetésként” írta le: a háttérbe húzódó, ám rendkívül kitartó művész célja az volt, hogy a nagyközönség által alig ismert helyi nagyságoknak arcot és emléket adjon.
