A magyar tudománytörténet és a sporttörténet érdekes találkozási pontját mutatja be Killyéni András tanulmánya, amely azoknak a tudósoknak állít emléket, akik a Magyar Tudományos Akadémia tagjai voltak, és emellett Kolozsvár — Erdély egykori szellemi és kulturális központja, ma Románia egyik legnagyobb városa — sportéletének is meghatározó alakjaivá váltak. A 19. század elejétől kezdve a város polgárai és értelmiségijei nemcsak a tudományban, hanem a testkultúra meghonosításában is úttörő szerepet vállaltak.
A kolozsvári sportélet kibontakozásában kulcsszerepet játszott Bölöni Farkas Sándor (1795–1842), a korabeli erdélyi művelődési mozgalom egyik vezéralakja, aki a helyi kaszinó megalapításában is oroszlánrészt vállalt. A testedzés intézményesülésének fontos állomása volt, hogy 1818-ban Gaetano Biasini olasz vívómester megnyitotta vívótermét a városban; ez az úgynevezett Viadaliskola 1824-től nyilvánossá vált, és ezzel egy évvel megelőzte a Széchenyi István által Pesten alapított Nemzeti Vívóiskolát. A kor egyik leghíresebb magyar sportolójaként tartották számon Wesselényi Miklóst (1796–1851), aki többek között az ökölvívást és a lovaglást is gyakorolta.
A dualizmus korában, az 1867 utáni évtizedekben a kolozsvári egyetem professzorai vették át a sportegyletek vezetését. Óvári Kelemen (1844–1925) jogászprofesszor 1890-ben a helyi korcsolyázó egylet elnöke lett, és nevéhez fűződik egy modern korcsolyapavilon felépítése 1896-ban. A jog- és politikatudós Concha Győző (1846–1933) az 1873-ban alapított Torna- és Vívó Egyletet vezette, később pedig az MTA alelnöki tisztét töltötte be. Istvánffy Gyula (1860–1930) botanikus, egyetemi tanár az első kolozsvári kerékpárosok közé tartozott, és 1890-től a helyi kerékpáros egylet első elnöke volt.
A sort további jeles személyiségek folytatták. Hegedüs Sándor (1847–1906) képviselő és miniszter 1883-ban a Nemzeti Torna Egylet élére került. A 20. századi nemzedéket olyan tudósok képviselik, akik élsportolóként is sikeresek voltak: Uray Zoltán (1931) az 1952-es helsinki olimpián Románia színeiben versenyzett, majd nukleáris orvosként dolgozott, és 1998-ban az MTA külső tagjává választották; Vajna Zoltán (1928) vívóként indult, később mérnök lett, és szintén 1998-tól az Akadémia rendes tagja.
(Forrás: Művelődés)
