Az Érmellék a mai Romániában, a magyar határ közelében fekvő partiumi tájegység, amely nevét az Ér vízfolyásról kapta. A vidéket egykor kiterjedt mocsarak, lápok és vizes élőhelyek borították, ahol a régészeti leletek tanúsága szerint évezredek óta éltek emberek anélkül, hogy érdemben átalakították volna a természeti környezetet. Az itteni botanikai gazdagságot jelzi, hogy a kutatók több mint 1058 növényfajt írtak le a területről. A vizek és mocsarak növénytársulásai különleges fajoknak adtak otthont, köztük rovaremésztő növényeknek, és a térség madárvilága is rendkívül változatos volt, összesen mintegy 208 madárfajjal.
A táj arculatát a kommunista korszak alakította át gyökeresen. Az 1968 és 1970 közötti nagy lecsapolási munkálatok felszámolták a vízi és mocsári növénytársulásokat, eltüntették a vizes élőhelyekhez kötődő madarakat, és drasztikusan visszavetették a halállományt. Az olyan őshonos fajok, mint a réti csík, megfogyatkoztak, miközben megjelentek az idegenhonos behurcolt fajok. A cikk szerint a kommunista diktatúra nagyobb pusztítást végzett a tájon, mint az emberi jelenlét egész korábbi története. A botanikusok, köztük Karácsonyi Károly, valamint a múzeumi szakemberek hiába próbáltak megőrizni reprezentatív területeket; a természetvédelmi törekvések sorra kudarcot vallottak.
A hajdani vízi világból szinte csak egyetlen sziget maradt fenn: a Székelyhíd (románul Săcueni) közelében fekvő Csíkos-tó, az egyetlen megmaradt ingóláp. Ez a lebegő tőzeges élőhely olyan ritka növényeknek ad otthont, mint a gyapjasmagvú sás és két tőzegmoha-faj, amelyek itt érik el elterjedésük legdélibb határát. A terület szépsége 2010-ben a nemzetközi botanikai túra résztvevőit is lenyűgözte. A megmaradt értékek védelmét két Natura 2000 terület szolgálja: az egyik Bihardiószeg közelében, a másik Székelyhídnál, amely magában foglalja a Csíkos-tavat és a Rókás-erdőt.
A pusztulás mellett a helyreállítás reményét is bemutatja a cikk. Nagy Barna értarcsai agronómus saját birtokán hozott létre egy mintegy 13 hektáros visszamocsarasított területet, amelynek egy része nyílt víz, másik részét sás, nád és gyékény borítja. A helyreállított vizes élőhely ismét otthont ad vízimadaraknak, gémeknek, barna rétihéjáknak és bölömbikáknak, bizonyítva, hogy a tájegység természeti gazdagsága megfelelő szándékkal részben visszahozható.
(Forrás: Művelődés)
