A budapesti Wekerle-telep a hazai várostörténet egyik különleges fejezete: egy tudatosan megtervezett munkáskertváros a főváros XIX. kerületében, Kispesten. Létrejöttét a XIX. századi ipari fellendülés okozta lakáshiány tette szükségessé, amelyre a kormányzat a nyugat-európai kertvárosi minták alapján keresett megoldást. Az építkezés engedélyezéséről szóló törvényt Ferenc József írta alá 1908 júniusában, a telep névadója pedig Wekerle Sándor, az ország első polgári származású miniszterelnöke volt, aki tízezer munkáslakás létrehozását tűzte ki célul. Az építkezés 1909-ben indult, és három év alatt a tervezett telep mintegy kilencven százaléka elkészült.
A telep szívének, a központi főtérnek a megtervezésére 1912-ben írtak ki pályázatot, amelyet Kós Károly nyert el. Kós erdélyi származású polihisztor volt — építész, író és grafikus egy személyben —, aki a magyar népi és az erdélyi építészeti hagyományok modern továbbgondolásával vált ismertté. A tér megformálásában az erdélyi szász városok, különösen Nagyszeben főterének zárt, kapuval övezett szerkezetét vette mintául. Jellemző volt rá a közösségi szemlélet: a tér egységének megőrzése érdekében a feladatot megosztotta más építészekkel, maga csak két házat és a köztük álló kaput tervezte, együtt dolgozva többek között Zrumeczky Dezsővel. Az építészetről vallott felfogását egy gyakran idézett mondata foglalja össze: „Házat, lakást: otthont kell adni az élettel tusakodó embernek.”
Kós emléke a telepen máig elevenen él. Nevét viseli a központi tér és a helyi általános iskola is, alakját pedig Péterfy László szobrászművész szobra és a 3-as számú ház falán elhelyezett dombormű őrzi. A közösségi élet jelképévé vált a 2007-ben útjára indított Wekerlei Életfa, amely köré azóta tavaszi ünnep épült.
A telep mai szellemiségét az erős civil közösség adja: a cikk szerint mintegy négy-ötszáz önkéntes vesz részt a helyi életben, és évente több mint húsz rendezvényt szerveznek. Ezek között szerepel a Téltemetés, a Székelykapu Napok, valamint Wekerle Sándor és Kós Károly születésnapjának megünneplése — vagyis a kertvárost egykor megálmodó két névadó kultusza a mindennapokba szőve folytatódik.
(Forrás: Művelődés)
