A marosvásárhelyi Művelődés című folyóirat könyvajánlója egy különleges forráskiadványt mutat be: Deé Nagy Anikó kötetét, amely Teleki Sámuel gróf nyugat-európai tanulmányútjának naplóját teszi közzé. A könyv 2020-ban jelent meg a kolozsvári Kriterion Könyvkiadónál. Teleki Sámuel (1739 Gernyeszeg – 1822) az erdélyi Teleki arisztokrata család tagja volt, és nevéhez fűződik a marosvásárhelyi Teleki Téka megalapítása, amely máig az egyik legjelentősebb erdélyi magyar könyvtár, közel negyvenezer kötetes történeti gyűjteménnyel. A napló írója tehát később könyvtáralapítóként vált ismertté, fiatalkori utazása pedig éppen ennek a szenvedélynek a gyökereit világítja meg.
A naplót író Deé Nagy Anikó könyvtártörténész, a Teleki Téka egykori bibliográfusa, aki életművét a Teleki-örökség kutatásának szentelte; korábban több kötetben (1976, 1997, 2002) is foglalkozott a könyvtáralapító alakjával. Maga a peregrináció – vagyis a korabeli erdélyi diákok bevett külföldi tanulmányútja – 1759 és 1763 között zajlott. Teleki Bázelben csatlakozott rokonaihoz, köztük József és Ádám nevű unokatestvéreihez, majd bejárta Strasbourgot, Mannheimet, valamint Hollandia városait (Utrecht, Hága, Rotterdam), Brüsszelt és Párizst. Egyetemeket látogatott, megfigyelte a helyi szokásokat és intézmények működését, Párizsban pedig a királyi könyvtárat is felkereste, amelynek szépségét és válogatottságát páratlannak tartotta.
A kötet öt egységből áll: a kéziratos napló bonyolult történetét tárgyaló bevezetőből, a napló két könyvét közlő fejezetekből, Teleki életének időrendi áttekintéséből (1739–1822) és névmutatóból. A kiadvány korabeli portrékat is tartalmaz, és első ízben adja közre forrásértékűen az eredeti naplót. A szöveg sajátossága, hogy Teleki eredeti jegyzetei az úton elvesztek, ezért emlékezetből rekonstruálta azokat, a későbbi részeket pedig már franciául írta. A hiányosságok ellenére a napló a 18. századi európai és erdélyi művelődéstörténet gazdag tárháza: bepillantást enged a korabeli könyvbeszerzés gyakorlatába és Teleki világpolgárrá érésébe, miközben hangsúlyosan az emberi kapcsolatokra és az utazó megfigyeléseire épül.
Külön izgalmas a kézirat kalandos sorsa. A háborúk és közigazgatási változások miatt többször vándorolt, míg 1916-ban a budapesti Magyar Nemzeti Levéltárba került; a szöveget korábban részben már Biás István is közreadta. Deé Nagy Anikó 1955-ben bukkant rá és kezdte tanulmányozni a forrást, amely évtizedekkel később ennek a teljes, igényes kiadásnak az alapja lett.
(Forrás: Művelődés)
