Kós Károly a két világháború közötti erdélyi magyar kultúra egyik legjelentősebb alakja volt: építészként már az első világháború előtt is úgy tervezett, hogy a kortárs igényeket a Kalotaszeg évszázados hagyományaival ötvözze. (Kalotaszeg a mai Romániában, Kolozsvár környékén fekvő, néprajzilag gazdag erdélyi tájegység.) Az 1920-as trianoni határváltozás után a nagy építészeti megbízások megritkultak, ezért Kós figyelme egyre inkább a meglévő emlékek megóvása felé fordult.
1922-ben két ősi kalotaszegi református templom – a 15. századi magyarvistai és a magyarbikáli (utóbbi 1697-es haranglábbal) – került közvetlen veszélybe: a gyülekezetek kicsinek találták őket a növekvő közösség számára, és teljes újjáépítést terveztek. Kós ekkor jelentette meg Öreg templomok című cikkét, amelyben a lebontás helyett a megőrzés mellett érvelt, mondván, hogy ezeknek az épületeknek pótolhatatlan művészi értéke az egész magyar kultúra java. Áprilisban Roska Márton régész akadályozta meg a magyarvistai bontást.
A cikk azonban politikai konfliktust gerjesztett. Alexandru Munteanu görögkatolikus pap és szenátor Kós írásában a román állam elleni propagandát látott, amely a kisebbségüldözés látszatát kelti. Panaszt tett a központi műemlékvédelmi bizottsághoz (CMIT), és a magyar nyelvű sajtó cenzúrázását, valamint a szerző felelősségre vonását követelte. A bizottság a panaszt az erdélyi testülethez továbbította, amelyben Elie Dăianu elnök és Constantin Daicoviciu titkár is helyet kapott.
A megoldás végül nem a büntetés, hanem az együttműködés lett. A bizottság 1922 augusztusában mindkét templomot műemlékké nyilvánította, és magyar Kóst bízta meg a bővítési tervek elkészítésével; a magyarbikáli átépítés 1923 második felében zajlott. 1924-ben Kóst a CMIT levelező tagjává választották. Az „előítélet és bizalom” tehát azt a folyamatot jelöli, ahogyan az intézményi jóindulat felülkerekedett a politikai gyanakváson, és lehetővé tette a román-magyar kulturális együttműködést.
(Forrás: Művelődés)
