Fülöp László írása Cserei Mihály (1667–1756) fiatalkori naptári feljegyzéseit mutatja be, amelyek az 1690 és 1698 közötti évekből maradtak fenn. Cserei a barokk kori erdélyi emlékirodalom egyik ismert alakja, az úgynevezett emlékírók sorába tartozik, akik személyes tapasztalataikat és koruk eseményeit jegyezték le. A székelyföldi Csíkrákoson (a mai Csíkszeredától északnyugatra fekvő településen) született, és 1756. április 22-én, 88 évesen hunyt el a háromszéki Nagyajtán. Tekintélyes családból származott: apja, János 1679-ig a fogarasi vár kapitánya volt, nagyapja, Miklós pedig Rákóczi György fejedelem főétekfogójaként szolgált.
A kalendáriumokból nyolc darab maradt fenn a jelzett időszakból, az 1696-os esztendő naptára hiányzik. Ezeket Ferenczi Zoltán irodalomtörténész adta közre átírásban 1893-ban. Az első bejegyzések idején Cserei mindössze 23 éves volt. A feljegyzések rövidek, napi bejegyzésekből állnak, és visszatükrözik a családi eseményeket, az utazásokat, az időjárási jelenségeket, valamint a katonáskodás tapasztalatait. A szerző hangsúlyozza, hogy a jegyzetek nem szépirodalmi vagy tudományos igénnyel készültek, mégis találóan örökítik meg a kor mindennapjait.
A naptárban számos természeti és személyes esemény nyomon követhető. 1690. január 25-én egy éjszaka „rettenetes hó esett”, 1691. augusztus 28-án sáskajárás emésztette fel a gabonát a földig, 1692. november 9-én pedig földrengés rázta meg a vidéket. A személyes események közé tartozik Cserei 1692-es súlyos, öthetes betegsége, öccsének, Dánielnek 1693. január 31-i, Baróton tartott esküvője, valamint 1694-ben II. Apafi Mihály fejedelem és Bethlen Katalin menyegzője. Maga Cserei 1697. október 22-én vette feleségül a házasságkötéskor mindössze tizenhárom éves Kun Ilonát.
A feljegyzések nyelvi szempontból is érdekesek: Cserei archaikus fordulatokat használ, mint a „sokadalom” (vásár) vagy a „pálca” (járóbot), és jellegzetes alanyi ragozású múlt idejű alakokkal él, például „árvizek voltanak”. A bejegyzések szociális érzékenységről is tanúskodnak: az adófizetésre képtelen szegény jobbágyok helyzetét megértéssel rögzíti, egy 1697. novemberi feljegyzésben idézve egy elkeseredett ember szavait, aki inkább életét adná, mert nincs mit fizetnie. Ezek a rövid, mégis kifejező sorok értékes kortörténeti forrásként mutatják be a 17. század végi Erdély hétköznapi életét.
(Forrás: Művelődés)
