Az 1798-ban a dél-erdélyi Vizaknán született id. Szász Károly a magyar reformkor egyik legsokoldalúbb erdélyi alakja volt: jogász, tanár, tudós, akadémikus és politikus egy személyben. Tanulmányait a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban kezdte, abban a nagy múltú erdélyi protestáns iskolában, amely a térség egyik szellemi központja volt. Bölcseletet, majd Kolozsvárban jogot tanult, 1816-ban Marosvásárhelyen tett ügyvédi vizsgát, egy évvel később pedig bécsi tanulmányútja során ismerkedett meg a később világhírűvé vált matematikussal, Bolyai Jánossal, akivel közös geometriai vizsgálódásokat is folytatott.
Pályája meghatározó szakasza a tanárság volt: 1821-ben, alig huszonhárom évesen hívták meg a nagyenyedi főiskola jogi katedrájára, ahol több mint három évtizeden át oktatott, előbb jogtant, később matematikát és fizikát. Kortársai szerint előadásai annyira vonzók voltak, hogy diákjai egyetlen óráját sem szívesen mulasztották el. Pedagógiai elveiben az értelmen alapuló tanulást és a magoltatás elleni küzdelmet képviselte, szorgalmazta a szaktanítás rendszerét, a magyar nyelvű oktatás elsőbbségét és a kisdedóvás ügyét. 1830-ban diákolvasó társulatot alapított, tankönyvsorozatot tervezett (Parthenon), és számos jog-, nyelv- és matematikatudományi munkát írt. Tudományos elismerését jelzi, hogy 1833-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd rendes tagja lett, és 1836-ban Pesten székfoglalót tartott.
Közéleti szereplése a reformkor eszméihez kötődött: az alkotmányos monarchia híveként ellenezte az abszolutizmust, vallotta a hatalmi ágak szétválasztását és az emberi szabadságjogokat, sőt az erdélyi románok nemzeti jogainak elismerését is támogatta. Diákkora óta barátság fűzte a kor egyik vezető reformpolitikusához, Wesselényi Miklóshoz. Az 1848-as forradalom idején Vizakna követeként vett részt a nemzetgyűlésben, majd a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkára lett Eötvös József mellett, és a miniszter távollétében a tárcát is vezette.
A szabadságharc bukása keserű éveket hozott számára: honvédként szolgált, halálra ítélték, majd kegyelmet kapott, és a bécsi abszolutizmus idején politikai zaklatások érték. 1850-ben visszahelyezték tanári állásába, élete utolsó szakaszában Marosvásárhelyen tanított, ám egészsége megrendült. 1853-ban, ötvenöt évesen hunyt el. Egyik egykori tanítványa, a későbbi nagy író Kemény Zsigmond úgy emlékezett rá, hogy szinte minden enyedi diák példaképe Szász Károly volt.
(Forrás: Művelődés)
