A romániai Művelődés folyóiratban megjelent interjú alanya Könczei Csongor néprajzkutató és etnokoreológus (azaz néptánckutató), aki három évtizeden át vezette a kolozsvári Bogáncs néptáncegyüttest. Kolozsvár Erdély egyik legnagyobb magyar kulturális központja, az itteni magyar közösségi élet egyik fellegvára. Könczei a beszélgetés apropóján vehette át az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) Kacsó András-díját, amelyet a néprajz- és néptánckutatás, valamint a néptáncoktatás terén elért eredményeiért, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület javaslatára ítéltek oda.
Az együttes története családi szálakkal indul. Könczei édesapja, Könczei Ádám 1977-ben szervezte meg az első kolozsvári városi táncházat, édesanyja, Tolna Éva magyartanár pedig 1985 októberében alapította meg azt a Folklórkört a kolozsvári Brassai Líceumban, amelyből később a Bogáncs lett. A csoport 1990 januárjában vette fel a Bogáncs nevet — a szúrós, mégis szívós növény szimbolikusan a közösség rugalmasságára utal. Könczei tizenhat évesen vette át a vezetést, miután állítása szerint már ötévesen, 1979-ben elkezdett táncolni. Az évek során az együttes több korcsoportra bővült (Kisbogáncs, Apróbogáncs, Morzsabogáncs), 1993-ban megalakult a felnőtt Zurboló együttes, 2002-ben pedig létrejött a Bogáncs–Zurboló Egyesület.
Az interjú lényege egy szemléletmód. Könczei szerint a néptáncban a közösség fontosabb a teljesítménynél: az együttesben tehetségtől függetlenül mindenki egyenlő joggal táncolhat, ahogyan az egykori falusi hagyományban is. A címadó gondolat is ide kapcsolódik: a régi táncházak voltaképpen kis közösségek szórakozási alkalmai voltak, ahol az emberek ismerték egymást. A mai táncházmozgalmat Könczei kritikusan szemléli, úgy véli, az eltávolodott eredeti gyökereitől és túlságosan elüzletiesedett. Az együttes munkája ezzel szemben hiteles forrásokra épül: archív felvételekre és gyűjtésekre, többek között Martin György és Kallós Zoltán — a magyar néptánc- és népzenekutatás meghatározó alakjainak — anyagaira, valamint saját terepmunkáira.
A beszélgetés a jövő iránti aggodalommal zárul. Könczei szkeptikus az utánpótlást és a fenntarthatóságot illetően: az önkéntességre épülő működés egyre nehezebb, a rendszeres állami támogatás hiánya pedig veszélyezteti a folytonosságot. Ahogy fogalmaz, ha eltűnik az elhivatottság és a megszállottság, akkor nem lesz Bogáncs sem.
(Forrás: Művelődés)
