A kert hangja árulja el először, hogy valami megváltozott. Ahol néhány éve még zümmögött a levegő egy virágzó hárs vagy egy bokrosodó kakukkfű körül, ott ma sokszor csak a szél jár. A vadméhek, poszméhek és lepkék állománya Magyarországon is fogyatkozik, részben a monokultúrás táj, részben a permetszerek, részben pedig a túl steril, pázsitközpontú kertek miatt. A jó hír, hogy a magánkert ebben az ügyben nem tehetetlen aprócska terület, hanem valódi menedék lehet. Egy néhány négyzetméteres, jól megválasztott növényekkel betelepített sáv több beporzót etethet, mint a környező hektárok kukoricája együttvéve. A kérdés csak az, mit ültessünk, hová és mikorra időzítve. A legtöbb hibát abból követjük el, hogy egyetlen látványos virágzási csúcsra rendezzük be a kertet, és a szezon többi részében a beporzók kopár területen keresgélnek. Aki ehelyett a folytonosságra figyel, az néhány jól megválasztott fajjal hónapokon át tartó terített asztalt képes biztosítani.
Amikor a tavasz beindul: facélia és borágó
A szezon eleji éhínség a beporzók egyik legkritikusabb időszaka, ezért érdemes olyan növénnyel kezdeni, amely gyorsan virágba borul. A facélia (Phacelia tanacetifolia) erre szinte tökéletes: ha áprilisban vetjük el napos, laza talajba, már június elejére kéklilába öltözik, és a méhek szó szerint ellepik. Vethetjük ismételten, két-három hetes eltolással, így a virágzás nyár közepéig kitart, ráadásul utána zöldtrágyaként a talajba forgatható. A borágó (Borago officinalis) hasonlóan hálás vendég, csillag alakú, kék virágait a poszméhek különösen kedvelik, és az a ritka tulajdonsága, hogy a nektárt néhány óra alatt utánpótolja, vagyis egyetlen virág sokszor látogatható. Tegyük a konyhakert szélére, mert magról bőven elszórja magát, és évről évre visszatér hívatlanul is.
A borágó még egy szempontból tanulságos: megmutatja, hogy a beporzóbarát kert nem feltétlenül a díszkertészet szabályai szerint működik. A kissé borzas, terjeszkedő, magát szóró növény gyakran értékesebb a méheknek, mint a fegyelmezett, nyírt sövény. Ha hagyunk neki egy szabálytalan sarkot, az egyúttal a katicáknak és zengőlegyeknek is búvóhely lesz. A facélia és a borágó együtt szinte egész nyáron biztosítja a kék színű, nektárban gazdag virágokat, amelyek a méhek számára messziről is jól láthatóak. Ezzel a két fajjal a tavasz végi és kora nyári hézag jórészt áthidalható.
A mediterrán kéttenor: levendula és kakukkfű
Ha van a méhbarát kertnek két megbízható oszlopa, az a levendula és a kakukkfű. A keskenylevelű levendula (Lavandula angustifolia) június végétől augusztusig virágzik, és ezalatt folyamatosan vonzza a háziméheket, a poszméheket és a kis boglárkalepkéket egyaránt. Napos, száraz, inkább szegény és meszes talajt kíván, vagyis pont azt a fajta helyet, ahol a kényesebb dísznövények kínlódnának. Ültessük a déli fal tövébe vagy a járda mellé, ahol a kő visszasugározza a meleget, és ne trágyázzuk agyon, mert a túl tápdús talajtól puhul és kevésbé illatos lesz. Virágzás után érdemes visszavágni, így a tő tömör marad, és néha másodvirágzással is meghálálja a gondoskodást.
A kakukkfű (Thymus vulgaris vagy a hazai mezei kakukkfű, Thymus serpyllum) ennek a társításnak a földhözragadt, szó szerint talajtakaró párja. Apró rózsaszín virágai májustól nyár közepéig nyílnak, és a méhek mellett a parányi vadméhfajoknak is bőséges asztalt terítenek. Tökéletesen megél a térkövek hézagaiban, a sziklakertben vagy egy száraz rézsűn, ahol tapossák is, hiszen az illóolaj-tartalma miatt ettől csak intenzívebben illatozik. A kakukkfűről szedett méz Dél-Európában külön kategória, és nem véletlenül: a növény nektárja kiváló minőségű. Egy levendula-kakukkfű ágyás napsütötte sarokban gyakorlatilag öntözés és vegyszer nélkül is évekig elboldogul.
Nyári óriások és a folytonosság kérdése
A nyár derekán a napraforgó (Helianthus annuus) viszi a főszerepet, és nem csak a táblákon. A kertbe ültetett, lehetőleg régi, nem hibrid és nem pollenmentesített fajták hatalmas tányérja egyszerre tucatnyi méhet és lepkét lát vendégül. Itt érdemes különösen figyelni, mert a vágott virágnak nemesített, dekoratív „pollenmentes” napraforgók pont attól a portól fosztják meg a beporzókat, amiért érdemes lenne ültetni őket. Válasszunk hagyományos, magot termő fajtát, ültessük a kert napos hátterébe, és hagyjuk, hogy ősszel a magvas tányér a tengelicéket is etesse. Egyetlen sor napraforgó a kerítés mentén nyár közepétől szeptemberig folyamatos forgalmat hoz.
A mézfű, pontosabban a fehér és a sárga somkóró (Melilotus albus, illetve Melilotus officinalis) a méhészek régi kedvence, és a kertben is megállja a helyét, ha van neki hely. Ez a magas, kétéves pillangós növény júniustól szeptemberig ontja apró, mézillatú virágait, és kivételesen jó nektártermelő. Pillangósként a talajt is javítja, nitrogént köt, vagyis a szegényebb, bolygatott földben is megkapaszkodik, akár egy elhanyagolt sávban a kert végében. Mivel megnő és kissé gazos benyomást kelt, nem a reprezentatív előkertbe való, hanem a vadabb, hasznos zugba. Cserébe a virágzás hossza miatt remekül kitölti a nyár közepi és végi időszakot, amikor sok dísznövény már lefáradt. A somkóró kétéves életmódjából érdemes előnyt kovácsolni: ha két egymást követő évben is vetünk belőle, mindig lesz éppen virágzó és éppen csírázó állomány, így a sáv folyamatosan termel. A megnyúlt, magot érlelő tövek ősszel a magevő madaraknak is hagynak valamit, vagyis a növény jóval túlmutat a méhek etetésén.
Ősszel se maradjon üres az asztal
A beporzók szempontjából a szezon vége legalább annyira kritikus, mint az eleje, hiszen a poszméhkirálynőknek és a lepkéknek tartalékot kell gyűjteniük a telelés vagy a vándorlás előtt. Erre az időszakra való az őszirózsa, a botanikailag újabban Symphyotrichum nemzetségbe sorolt fajok, amelyek szeptembertől akár az első fagyokig virágoznak. Lila, kék és rózsaszín virágszőnyegüket az atalanta- és nappali pávaszemlepkék tömegével keresik fel, gyakran akkor, amikor már alig nyílik más. Ültessük félárnyékos vagy napos, üde ágyásba, és néhány évente tőosztással fiatalítsuk, hogy ne kopaszodjon ki a közepe. Egy nagyobb őszirózsafolt októberben a kert egyik leghangosabb, legélettelibb pontja lesz. Érdemes tudni, hogy az őszirózsák kínálatában nemcsak az ültetett kerti fajták szerepelnek, hanem akadnak alacsonyabb, párnás növésűek a szegélybe, és magasabb, bokros típusok a háttérbe is, így a méret szerint válogatva egész ágyásnyi őszi nektárforrás állítható össze.
A közönséges cickafark (Achillea millefolium) az a fajta szerény növény, amely ritkán kerül a figyelem középpontjába, pedig egy méhbarát kertben nehéz nélkülözni. Lapos, ernyős virágzata kényelmes leszállópálya az apró termetű vadméheknek, zengőlegyeknek és bogaraknak, amelyek a mély kelyhű virágokba nem férnének be. Júniustól őszig, ha elvirágzás után visszavágjuk, újra és újra virágzik, és közben szárazságtűrő, igénytelen, gyakorlatilag elpusztíthatatlan. A vadon élő fehér mellett a nemesített sárga, vörös és rózsaszín fajták is megteszik, bár a beporzók szempontjából az egyszerű, lapos virág a lényeg. Tegyük évelő ágyásba, rézsűre vagy egy virágos pázsit részeként, ahol nem nyírjuk hetente.
Amit jobb elkerülni
A növényválasztásnál legalább annyit számít, mit nem ültetünk, mint hogy mit igen. A telt virágú, „dupla” fajták, amelyeket épp a látványos szirombőség miatt nemesítettek, a beporzók számára gyakran használhatatlanok: a porzók és a nektáriumok sziromlevelekké alakultak, így sem pollen, sem nektár nincs bennük. A telt rózsa, a gömbölyű dália vagy a tömött petúnia szép lehet a szemnek, de a méhnek üres tányér. Ugyanígy óvatosan kell bánni a divatos, de a hazai beporzók által alig hasznosított egzotikumokkal, amikor helyettük honos vagy régóta meghonosodott fajok is rendelkezésre állnak. A jelszó az egyszeres, nyitott, jól megközelíthető virág, amelyből látszik a virágpor.
A vegyszerhasználat a másik nagy buktató, és itt a jó szándék is okozhat kárt. A felszívódó, úgynevezett neonikotinoid hatóanyagú rovarölők a növény minden szövetébe bejutnak, így a nektárba és a pollenbe is, vagyis épp a beporzót mérgezik, amelyet vendégül látnánk. Ha permetezni muszáj, tegyük kora reggel vagy késő este, virágzáson kívül, és kerüljük a szisztémikus szereket. A gyomirtók sem ártalmatlanok: a „gaznak” bélyegzett pitypang, here vagy árvacsalán a kora tavaszi méhek egyik legfontosabb tápláléka. Egy kis rendetlenség, egy lekaszálatlan sáv, néhány pocsolyányi ivóvíz egy lapos tálban többet ér a beporzóknak, mint a tökéletesen ápolt, de élettelen gyep.
A nyolc növény együtt egy átgondolt menetrendet ad ki, amelyben tavasztól késő őszig mindig nyílik valami. A facélia és a borágó indítja a sort, a levendula és a kakukkfű a nyár közepét tartja, a napraforgó és a somkóró a derekát, az őszirózsa és a cickafark pedig a finisbe kíséri a beporzókat. Nem kell mind a nyolcat egyszerre, és nem kell hozzá nagy terület sem: egy néhány négyzetméteres, napos folt, kevés vegyszer és egy adag tudatos türelem elég ahhoz, hogy a kert visszanyerje a hangját. A méhek hamar megtalálják, ami nekik való, és ha egyszer rájuk találtak az ágyásra, évről évre visszatérnek.
