A római kor egyik legtitokzatosabb vallási jelensége a Mithras-kultusz volt, amelynek nyomai különösen sűrűn maradtak fenn a hajdani Dacia provincia területén — ez nagyjából a mai Erdély és a Bánság vidékét jelenti a mai Romániában. A kultusz névadó istenének neve meglepően régről, egy Kr. e. 14. századi hettita szerződésből bukkan fel először, gyökerei pedig az indiai Mitra és a perzsa Mithra alakjáig nyúlnak vissza. A görög-római világban a Kr. u. 1. század végén jelent meg: a költő Statius Kr. u. 90 körül már említi, s a kultusz alig fél évszázad alatt elterjedt a Római Birodalom szinte minden tartományában.
Dacia (Kr. u. 106–271) különösen gazdag emlékanyagot hagyott hátra: mintegy háromszáz Mithras-emlék került elő innen. A kultusz két fő központja a provincia két jelentős városa, Sarmizegetusa (a mai Várhely) és Apulum (a mai Gyulafehérvár) volt. Sarmizegetusában az 1880-as években Király Pál tárt fel egy szentélyt, ahonnan több mint száz domborműtöredék és szobor származik — ez Európa egyik legnagyobb Mithras-leletegyüttese. Apulumból mintegy félszáz emlék ismert, közülük egy szentélyt 2008-ban tártak fel jól dokumentált körülmények között. Kisebb, főként katonai közösségekhez kötődő szentélyek kerültek elő olyan lelőhelyeken is, mint Marosdécs, a dél-romániai (olténiai) Slăveni, valamint Napoca, Porolissum, Potaissa és Micia.
A kultusz kizárólag férfiak számára volt nyitott, és hét beavatási fokozatra épült: corax (holló), nymphus, miles (katona), leo (oroszlán), perses, heliodromus és pater (atya). A híveket a társadalom minden rétegéből toborozták — szenátoroktól rabszolgákig. A szentélyek, a mithraeumok, átlagosan harminc méter hosszú, tíz méter széles, 30–40 főt befogadó épületek voltak, gyakran tehetősebb magánszemélyek házának tövében emelt magánszentélyként. A bejárattal szemben mindig a központi jelenet, a tauroktónia domborműve állt.
Ezen a jeleneten Mithras egy égi bika torkát vágja el, miközben tekintetét a Napra szegezi. A jelenetben kutya nyaldossa a bika vérét, skorpió tépi a herét, holló repül az isten köpenyére, két fáklyavivő, Cautes és Cautopates pedig kétoldalt áll. A motívumokat ma csillagászati jelentéssel — bizonyos csillagképekkel (Taurus, Leo, Scorpio) — összefüggésben magyarázzák. A régészeti leletek (megfőzött tyúkcsontok, kerámiatöredékek) tanúsága szerint a közösségek lakomákkal zárták összejöveteleiket; valódi bikaáldozatnak azonban nincs nyoma, az csak a vallási elbeszélés része lehetett. A kultusz a provinciában a Kr. u. 270-es évek után tűnt el.
(Forrás: Művelődés)
