Erdély nem az a hely, amit egy hosszú hétvégén ki lehet pipálni. A távolságok megtévesztők: a térképen szomszédosnak tűnő városok közé bekúsznak a Kárpátok, a kétsávos utak teli vannak traktorral, szekérrel és türelmet próbáló kamionokkal, a panorámáért pedig gyakran kanyargós szerpentinekkel kell fizetni. Épp ezért egy hét az a minimum, amivel a régió nyugati pereméről eljuthatunk a Székelyföld szívébe, majd a szász városokon át vissza. Az alábbi útvonal nem a leggyorsabb, hanem az, amelyik a legtöbb arcát mutatja meg ennek a vidéknek. Konkrét szakaszokkal, valós távokkal és olyan szállásokkal, amelyek nem viszik el a teljes kasszát.
Indulás Nagyváradon át Kolozsvárig
A magyar autós számára a legkézenfekvőbb belépő az ártándi vagy a nagylaki határátkelő, de a leggördülékenyebb az M4-en Ártándnál átkelni, mert Romániába lépve szinte azonnal Nagyváradon vagyunk. A schengeni csatlakozás óta a szárazföldi határon már nincs útlevélkontroll, de a matricát, vagyis a rovinietát ne felejtsük el: a hídon vagy az első benzinkútnál pár perc alatt megvehető, tíz napra nagyjából tíz euró. Nagyvárad maga is megér egy fél napot, a szecessziós belvárosa, a felújított Fekete Sas palota és a zsinagóga miatt, ezért érdemes itt megreggelizni egy kávézóban a Kis-Körös partján. Innen az A3-as autópálya egy darabig segít, de Csucsánál véget ér, és a régi főúton folytatódik az út a Sebes-Körös szurdokán át. A Nagyvárad–Kolozsvár szakasz körülbelül 150 kilométer, autópályával és főúttal vegyesen két és fél óra. Kolozsváron egy belvárosi panzió kétágyas szobája szezonban 30–45 euró körül mozog.
Kolozsvár Erdély nem hivatalos fővárosa, egyetemi város, ahol a magyar múlt és a mai román nagyvárosi nyüzsgés szorosan egymásba ér. A Főtéren a hatalmas Szent Mihály-templom és előtte Mátyás király lovas szobra adja a kötelező első képet, de a hangulatot inkább a mellékutcák kávézói és a Bánffy-palota udvara hozzák. Aki teheti, sétáljon fel a Fellegvárra, ahonnan a vörös tetők fölött az egész város egyben látszik. Estére a Múzeum tér környékén bőven akad vendéglő, ahol egy bőséges vacsora itallal együtt is megúszható tíz-tizenöt euróból. Másnap reggel viszont korán keljünk, mert a következő nap rövid távolságon kínál nagy élményt.
Torockó, a kőszikla alatti falu
Kolozsvárról délnek fordulva, Torda felé indulunk, és aki szereti a látványos természeti formákat, az a Tordai-hasadékhoz egy rövid kitérőt is beiktathat. A fő cél azonban Torockó, ez a mindössze hetven kilométerre fekvő, körülbelül másfél órás úttal elérhető falu, amely Erdély egyik leglátványosabb településképét őrzi. A fehérre meszelt házak fölött a Székelykő sziklafala emelkedik, és a helyiek szerint a hegy két oldala miatt itt napjában kétszer is felkel a nap. A falu kicsi, egy délután alatt bejárható, de pont ezért érdemes itt aludni, amikor a buszos turisták már elhúztak. Egy hagyományos torockói vendégház kétágyas szobája reggelivel együtt 35–50 euró körül van, és a vacsorát is sokszor a házigazda főzi. Ez az a megálló, ahol az ember először érzi, hogy lelassult az idő.
A környék bőven kínál programot annak, aki nem akar egész nap a faluban ülni. A Székelykő megmászása jó cipőben két-három óra felfelé, és a tetejéről ellátni egészen az Erdélyi-érchegységig. Lent a faluban a néprajzi múzeum és a kovácsoltvas mesterség emlékei adnak betekintést abba, hogy ez a közösség miből élt évszázadokon át. Aki inkább kocsival mozogna, az átruccanhat a szomszédos Torockószentgyörgyre a romos várhoz. A lényeg, hogy a torockói éjszakát ne hagyjuk ki, mert a következő napon hosszú és fárasztó, de gyönyörű szakasz vár ránk a Kárpátok belseje felé. Tankoljunk tele indulás előtt, mert a hegyek között ritkulnak a kutak.
A Gyilkos-tó és a Békás-szoros felé
Ez a nap a leghosszabb az egész körúton, ezért érdemes korán nekivágni. Torockóról vissza kell térni a főútra, és nagyjából Marosvásárhely érintésével, majd a Maros völgyén felfelé haladva jutunk el Gyergyó vidékére. A teljes táv Torockótól a Gyilkos-tóig úgy 220–240 kilométer, ami a hegyi szakaszok és a lassú forgalom miatt simán öt-hat óra menetidőt jelent. A Gyilkos-tó egy 1837-es hatalmas földcsuszamlás nyomán keletkezett, a vízből kiálló elszáradt fenyőtörzsek adják kísérteties jellegét. Innen pár perc autóval a Békás-szoros, ahol a sziklafalak több száz méter magasan tornyosulnak az út és a patak fölé. A kanyont végighajtani önmagában élmény, de érdemes leparkolni és gyalog is bejárni egy szakaszt.
A szállást ezen a vidéken vagy közvetlenül a Gyilkos-tónál, vagy a közeli Gyergyószentmiklóson érdemes keresni, attól függően, mennyire akarunk reggel a természet közelében ébredni. A tó körül több panzió és kulcsosház is működik, a kétágyas szoba ára itt 30–45 euró között mozog, de főszezonban, júliusban és augusztusban érdemes előre foglalni, mert ez a környék az erdélyi belföldi turizmus egyik kedvence. A környéken a vacsora egyszerű, de bőséges: pisztráng, puliszka, házi sajt. Aki teheti, töltsön itt egy egész napot, mert a szoros fölötti túraösvények, például a Kis-Békás vagy a Pokol-torka, külön kirándulást érnek. Ez a táj a körút természeti csúcspontja, és nem véletlenül a sok fáradságos kilométer után jön. Érdemes tudni, hogy a Békás-szoros utáni szakaszokon a mobilhálózat sokszor gyenge, ezért a navigációt offline térképpel is biztosítsuk be. A hegyi utakon esőben vagy ködben különösen óvatosan vezessünk, mert a korlát nélküli kanyarok nem bocsátanak meg.
Székelyföld szíve: Csíkszereda és Szováta
A Békás-szorostól délre fordulva érünk be a tulajdonképpeni Székelyföldre, ahol a magyar szót újra mindenhol hallani. Csíkszereda nagyjából nyolcvan kilométerre, másfél órányira van, és bár maga a város inkább funkcionális, mint látványos, a környéke annál gazdagabb. A közeli Csíksomlyó kegytemploma és a pünkösdi búcsú helyszíne akkor is megérint, ha valaki nem vallásos, a nyeregből pedig szép a kilátás. Innen érdemes egy kitérőt tenni a Szent Anna-tóhoz, amely Közép-Európa egyetlen ép vulkáni krátertava, vagy a hagyományos székely falvak, például Csíkrákos és a környékbeli erődtemplomok felé. Csíkszeredában egy panzió kétágyas szobája 30–40 euró, és a helyi sör, a Csíki, mindenütt kapható. A székely konyha itt mutatja meg magát igazán, érdemes kipróbálni a töltött káposztát vagy a kürtőskalácsot frissen sütve.
Csíkszeredából Szovátára átruccanni körülbelül száz kilométer, két óra hegyi úton a Hargitán keresztül, és a táj végig erdős, dimbes-dombos. Szováta a sós tavairól híres, közülük a Medve-tó a leghíresebb, amely heliotermikus jelenségként a felszín alatt nyáron negyven fok fölé melegszik. A városka kifejezetten fürdőhely jellegű, sok panzióval és wellness-szállással, ahol a kétágyas szoba 35–55 euró között mozog, és sok helyen van saját sós medence vagy szauna. Ez az a megálló, ahol a körút közepén érdemes egy lazább estét beiktatni, megáztatni a sok vezetéstől elgémberedett tagokat. A környéken Parajd sóbányája is meglátogatható, ahol a föld alatti hatalmas termekben még játszótér és kápolna is van. Innen indul a körút utolsó, kulturálisan talán leggazdagabb szakasza a szász városok felé.
Segesvár, Nagyszeben és az út hazafelé
Szovátáról délnyugatnak indulva, körülbelül száz kilométer és másfél-két óra után érünk Segesvárra, amely az egyik legépebben fennmaradt középkori erdélyi városka. A felsővárost vastag falak és bástyák övezik, az Óratorony alatt át lehet sétálni a macskaköves utcákon, és itt áll az a ház is, ahol a hagyomány szerint a Drakula alakját ihlető Vlad Țepeș született. A vár hangulata kora reggel a legjobb, mielőtt megérkeznek a buszok. Aki itt aludna, a falakon belül talál hangulatos kis panziókat 40–55 euró körüli áron, de a városon kívül olcsóbb is akad. Segesvárról továbbhaladva érdemes útba ejteni Berethalom vagy Szászkézd erődtemplomait, amelyek a szász jelenlét legkarakteresebb emlékei.
A körút utolsó nagy állomása Nagyszeben, Segesvártól mintegy 90 kilométerre, másfél órára. Ez a város egykor a szászok fővárosa volt, és ma is érződik rajta a polgári gazdagság: a Nagypiac tér, a Kispiac tér, a Hazugok hídja és a tetőablakokkal kikukucskáló padlások mind a középkori jólétet idézik. Egy belvárosi panzió kétágyas szobája itt 40–50 euró, és a régi városban sétálva könnyű elveszni a szűk sikátorokban. Innen hazafelé az A1-es autópálya nyugat felé Déva és Arad érintésével vezet a nagylaki határig, ahonnan az M43-on már gyorsan Szegednél vagyunk. A Nagyszeben–határ szakasz nagyjából 350 kilométer, négy-öt óra, így ezt érdemes utolsó, teljes vezetős napnak szánni. Ha marad idő, Déva várát útközben még felvehetjük a listára, mintegy búcsúzóul Erdélytől. Aki a teljes körutat megteszi, az nagyjából 1300 kilométert hagy maga mögött, ami az üzemanyaggal és a matricával együtt is kiszámítható kiadás. A szállásokat főszezonban érdemes legalább pár nappal előre lefoglalni, mert a népszerűbb pontokon, mint Torockó vagy a Gyilkos-tó, hamar megtelnek a helyek. Fizetni szinte mindenhol lehet kártyával, de a kisebb vendégházaknál és a piacokon jól jön némi készpénz, lejben. A leghasznosabb tanács mégis az, hogy hagyjunk üres napot a tervben: Erdély akkor mutatja meg magát igazán, ha nem rohanunk át rajta.
