A Kolozsváron 1906. június 10-én született Viski János annak a generációnak a tagja volt, amely az erdélyi főváros polgári-értelmiségi közegéből emelkedett a magyar zeneélet élvonalába. Édesapja, dr. Viski László (1867–1930) ügyvéd református papi családból származott, édesanyja, Ákontz Mária pedig egy hagyományos, sokgyermekes magyar-örmény családból. A magyar-örmény közösség az erdélyi városok – köztük Kolozsvár – jellegzetes, asszimilálódott, ám identitását sokáig őrző kereskedő- és értelmiségi rétege volt. Ákontz Mária maga is zenei képzettséget szerzett 1888 és 1892 között a kolozsvári De Gerando Antonina nevét viselő felsőbb leányiskolában, és tudatosan egyengette fia zenei pályáját. A család a kolozsvári Petőfi utcában lakott.
Viski 1912-ben a kolozsvári református kollégiumban kezdte tanulmányait, ahol Antal Gyula tanító alapozta meg hegedűtudását; később Léczfalvi Sipos Gábor és Kolár Gusztáv irányításával képezte tovább magát. 1924 és 1927 között folytatta hegedűtanulmányait, és három egymást követő évben adott önálló hangversenyeket. 1927-ben Budapestre, a Zeneakadémiára került, ahol mestere a magyar zenetudomány és népzenekutatás kiemelkedő alakja, Kodály Zoltán lett. Kodály minden tanévben jeles minősítéssel értékelte tanítványa munkáját, ami a fiatal zeneszerző kivételes tehetségét jelezte.
Pályája gyorsan ívelt felfelé. Első jelentősebb zenekari műve az 1938-as Szimfonikus szvit volt, ezt követték legismertebb alkotásai: a Hegedűverseny (1947), az Enigma és a Zongoraverseny (1953). Stílusa nemzetközileg is elismerten követte a kodályi–bartóki hagyományt, mindenféle provinciális jelleg nélkül. 1942-től 1961-ig a Zeneakadémia zeneszerzés-professzoraként tanított, és a magyar zeneélet több meghatározó alakját nevelte ki: tanítványai közé tartozott Dobszay László, Eötvös Péter és Szőllősy András.
Munkásságát számos rangos elismeréssel díjazták: Erkel-díjat kapott 1954-ben, az Érdemes művész címet 1955-ben, majd a magyar állam legmagasabb kulturális kitüntetését, a Kossuth-díjat 1956-ban. Viski János 1961. január 16-án hunyt el. Emlékét 2006-ban a Zeneakadémián elhelyezett bronz fejdombormű és emléktábla őrzi, kolozsvári, magyar-örmény gyökerekből táplálkozó életművét pedig a 20. századi magyar zeneszerzés egyik jelentős fejezeteként tartja számon az utókor.
(Forrás: Művelődés)
